2010. július 1., csütörtök

Idősebb korosztályok az interneten

Mostanában több cikket, statisztikát olvastam, amiben örömködnek azon, hogy jaj, nő az 50 felettiek száma az internetezők között.
Milyen érdekes, ki hitte volna? Ez legalább akkora meglepetés, mint amikor leírják, hogy 2-3 éven belül hány gyerek éri el az iskoláskort.
Nem kell hozzá jósnak lenni, hogy tudjuk, egyre több 50 éven felüli fog internetezni. Miért? Ugye ismerjük a "Nem csak a 20 éveseké a világ" című dalt. Már abban is elhangzott, hogy aki ma 20 éves, az holnap 21. Szóval én egyáltalán nem csodálkozom a dolgon. Hiszen a most 50. életévükbe lépők egy része évek óta napi szinten használja az internetet, másik része kénytelen-kelletlen dolgozik számítógéppel, és persze vannak, akik kimaradtak eddig ebből.
Aki eddig is használó volt, 50 éves és 1 napos korában nem fog leszokni az internetről. Ezért én előre megjósolom, hogy az 50 felettiek száma és aránya az elkövetkező években meglepően nagy mértékben emelkedni fog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése