Jelszavakról

Biztos mindenki emlékszik olyan amerikai filmre, ahol a hős szobájában a betolakodók/nyomozók meglátják a számítógépet, bekapcsolják, és próbálják megfejteni a jelszót.

Elsőre nem megy, próbálkoznak, majd benéznek a fiókba, átlapozzák a naptárt, esetleg ránéznek a monitorra, végső esetben megkérdik egymástól, milyen csapatnak is drukkol az illető, és ki is a kedvenc baseball játékosa.

Ha ez sem vezet eredményre, megnézik a szobában a képeket, és láss csodát, már bent is vannak az illető adatai között.

Sajnos, ez nem annyira vicces, mint ahogy látszik, mert sok ember valóban így védi adatait. A jelszót, attól való félelmében, hogy elfelejti, elképesztő helyekre írja ki. Remélem, az valóban csak vicc, hogy a szőke nő piros rúzzsal ráírja a monitorra, mert ennyire nem lehet hülye senki sem.

Ami viszont nem vicc, az az, hogy az asztal fiókjában egy papíron van, monitorra post it segítségével írja ki, naptár hátlapján, stb. Nem akarok ötleteket adni.

Magában az, hogy fel van írva, még nem baj. A baj az, amikor felhasználónév, jelszó együtt van tárolva, pontosan megadva, hol használja az illető. Legalább külön lenne! Persze, akkor összekeverné.

A jelszavakat is felírhatjuk, csak válasszunk olyan módot, amiről nem ordít, hogy ez egy jelszó.

Pédául valamilyen szövegkörnyezetben elhelyezzük a jelszót. Ilyenkor arra kell emlékezni, hol is van ez a szó.

Most magáról a jelszóról. Munkahelyeken sokszor találkozunk jelszóadási szabályokkal. Ott bizony nem könnyű jelszót találni, főleg, ha 30 naponként új kell, és a karakterek nem ismétlődhetnek ugyanazon helyen egy bizonyos ideig.

Ha otthonra szeretnénk jelszót találni, akkor is figyeljünk néhány dologra. A teljesen evidens szavakat semmi esetre se használjuk. Pl. hónapok neve, napok megnevezése, keresztnevek, lakóhelyünk neve.

Ajánlják sok helyen, sőt csak olyan jelszót fogadnak el, ami kis és nagybetűket, számokat és speciális karaktereket is tartalmaz. Megadják, melyikből minimálisan hányat kell elhelyeznünk a jelszóban. Ez lehetővé teszi, hogy megjegyezhető szavakat használjunk, csak emlékezni kell, hol vannak a számok, a nagybetűk és a speciális karakterek.

Haladók 18-20 karakteres jelszavakat is használnak, ezt jól megtanulják, és biztosan használják.

Ha ezt túlzásnak érezzük, akkor legalább a jól megjegyezhető szó közbe szúrjunk be számokat és speciális karaktereket.

Azért azt is meg kell mondani, nem mindenhol lehet speciális karaktereket használni, sőt esetenként nagybetűket se.

Más oldalakon viszont a rendszer mutatja is, hogy gyengének vagy erősnek tartja jelszavunkat. Ha a rendszer szerint gyenge, mindenképpen változtassunk rajta. Gondolom a magyar szavak miatt egy egyszerű értelmes szó és a végén valamilyen szám típusú jelszót több helyen erősnek értékelt a rendszer. Ez megjegyezhető.

Még egy dolog. Nem árt, ha időnként lecseréljük jelszavainkat. Ugyanis az ördög nem alszik.

Ismét az adatainkról

Időközben olvastam egy cikket arról, hogy a mai betörőknek tálcán kínálják az emberek a lehetőségeket.

Eddig a személyes adatok megadását, közszemlére tételét taglaltam, de most továbbgondolom a témát.

Tőlem távol áll az, hogy magamról fotókat tegyek fel közösségi oldalakra. Arckép van fent, azért, hogy ha a nevem alapján ismerősnek találnak, megbizonyosodhassanak, az vagyok, akire gondolnak.

Mások fotóit sem szoktam tanulmányozni, főleg, mióta sikerült az iwiw-en kiiktatnom egy csomó értesítést, például azt is, ami arról szólt, ki milyen képeket tett fel újólag. Néha belekukkantottam a képekbe, és csodálkoztam. Rendben van, kép a szülinapi tortával, a család kicsi gyerekeinek mosolyával, ballagás, esküvő.

De miért kell feltenni 50-100 vagy még több képet? Ez a sok kép aranybánya a rossz szándékú embereknek, főleg, ha a pontos címet is mellékelik hozzá, telefonszámmal.  

Ezekre a képekre ugyanis nem az a jellemző, hogy stúdióban készültek. Otthon, a nappaliban, itt állunk, ott állunk, karácsonyfa, húsvéti nyúl, festmény és értékek. Ezek láthatók. A többség persze a személyeket figyeli, de vannak, akik a hátteret. A könyvesszekrényt, a falon lógó festményeket, vázákat, bútorokat. Remekül megismerhető így idegenek lakása.

A fiatalok körében jellemzőek a bulizós képek. Mit mondjak? Ha még csak olyanok lennének, amiken szép ruhában, vastag sminkkel lennének fiatal lányok öregítve, vagy fiúk idétlen vigyorgással.

Nem, gyönyörködhetünk abban is, amikor nem éppen előnyös oldalukat mutatják. Magyarul, a félrészeg vagy tökrészeg fetrengések látványáról van szó. Engem speciel nem érdekelnek, legfeljebb elcsodálkozok rajtuk.

De.

Ami az internetre felkerül, nehezen kerül le onnan. Lehet, hogy holnap leveszik a képet a szereplők, de mi van, ha már addigra többen lementették, és a kép esetleg önálló életre kel?

Egyesek szerint a munkáltatók figyelik a közösségi oldalakat. Ez vagy igaz vagy nem, de inkább úgy igaz, hogy van olyan munkáltató, ahol figyelik. Nos, ezeken a helyeken az illető elvágta magát.

Kinek kell egy olyan munkatárs, aki hétvégeken vágighányja a szórakozóhelyeket, és félpucéran ropja a táncot? Nem ragozom tovább.

A harmadik, amit meg kell gondolni, az a kiírt üzenetek, automata levélválaszok kérdése.

Nyár van, sokan mennek nyaralni. Klassz dolog, ha valaki Honoluluba megy, de nem kéne közhírré tenni. Főleg úgy, hogy "július 10-31 között külföldi utazásom miatt nem vagyok elérhető telefonon sem."

Mi ez, ha nem felhívás keringőre? Lakásunk értékei iránt érdeklődők számára nagyon fontos információ ez.

Hiába tanítják, hogy szedessük ki az újságokat, leveleket, alkalmazzunk automata kapcsolót véletlenszerű lakásvilágításhoz, ha profilunkba bevéssük, ne keress, mert a tengerparton nyaralok, és csak két hét múlva jövök haza.

Nem irigylem azokat, akik minden évben pálmafás déltengeri szigeteken nyaralnak, de bennem is megfogalmazódik, amikor ilyen képeket látok, hogy ejha, van itt mit a kakaóba aprítani. Télen sítúra, szilveszteri, húsvéti, hosszú hétvégi képek rendszeresen feltéve. Máris tippet adtunk.

A képeket el lehet helyezni úgy is képgalériákban, hogy nem láthatja mindenki. Családunknak, barátainknak hozzáférést adunk hozzá, így elkerüljük, hogy túlságosan érdeklődő személyek tájékozódjanak rólunk.

Egyszer olvastam egy jó mondatot: csak olyan dolgot mondj el gyermekednek, amit később nem fordíthat ellened. Ezt alkalmazhatjuk az internetre is. Csak olyan képet, információt adjunk meg magunkról, amit később sem kell megbánnunk.

Adathalászat ellen mit lehet tenni?

Olvasom, hogy újabban a Google fiókunkba akarnak illetéktelenek bejutni. Az a veszélyes a mostani támadásban, hogy egy teljesen megtévesztő oldalon akarnak beléptetni ismét a levelezőbe, csak a címsorban a google helyett más szerepel.

Itt található az eredeti cikk:

http://www.hwsw.hu/hirek/44974/google-gmail-adathalasz-phishing-level-e-mail.html

Már írtam többször arról, hogy  figyelni kell, sőt gyanakodni, és ne adjunk meg minden adatot magunkról. Látható, még saját postaládánk felé igyekezve is résen kell lenni. Nem árt odapillantani a címsorra, valóban a megfelelő oldalon vagyunk?

Ezen kívül még mit tehetünk, hogy ne legyünk teljesen védtelenek?

• Nem egy postafiókot használunk az összes létező ügyünk intézéséhez, regisztrációkhoz, stb.
• Nem egy és ugyanazon jelszót használjuk az összes létező helyen, ahova regisztráltunk.
• A jelszavakat tartalmazó leveleket nem tartjuk az idők végezetéig postafiókunkban.
• Időről időre töröljük a felesleges leveleket, még akkor is, ha nagy barátunk szerint minek törölni, amikor ekkora hely van.
• Nem felejtjük el, hogy SOHA, SENKINEK nem küldünk el belépési jelszót, PIN-kódot!
• Nem hiszünk olyan fenyegetéseknek, hogy ellenőrzik a belépéseket, és ha most, azonnal nem lépünk be valahova, akkor kizárnak, törölnek, felnégyelnek minket. (Van, ahol valóban egy bizonyos idő után törölve lesz a felhasználó, ha nem használja a rendszert, de ott sem azt írják, azonnal lépjen be, hanem, hogy bizonyos ideje nem járt ott, és ha nem akarja, hogy töröljék, bizonyos időn belül lépjen be ismét. Sőt, van, hogy ilyenkor elküldik a belépési adatokat is.)

Múltkorában az iwiw-en keringett egy körlevél, amit sokszor megkaptam én is, hogy ha nem lépünk be elég gyakran, és nem írunk valakinek levelet, akkor törölnek. Nem értem, hogy hiheti el bárki is, hogy egy rendszer, ahol felhasználónévvel és jelszóval kell belépni, nem tudja, mikor jártam ott? Segítőkész, de naiv emberek segítik a csalókat az ilyen körlevelek küldözgetésével.

Tehát figyeljünk, legyünk óvatosak, nézzük meg, valóban annak a cégnek az oldalán vagyunk-e, mint kellene. A gmail.com a felhasználóké, a Google levelei google.comról érkeznek. Amúgy is elgondolkoztató, ha egy cég gmail-es vagy freemail-es címről ír nekünk dörgedelmet.

Megadjam a személyes adataimat?

A szomorú az, hogy ez a kérdés sokakban fel sem merül, amikor regisztrálnak egy közösségi oldalon. Lelkesen kitöltik az összes rubrikát. Így aztán az ismerősökről is tudok meg újat. Olyan dolgokat, melyeket személyesen nem mondanak meg, arra hivatkozva, annyira azért nem vagyunk mi jó ismerősök. Nem tudom igazából, hogy keletkezett-e kára valakinek abból, hogy megosztotta lakcímét, telefonszámát, de szerintem az ördög nem alszik. Hiába titkosítjuk telefonszámainkat, ha kiírjuk az internetre. Jelzem, az online tudakozóban hiába van a telefonszám mellett a jel, hogy marketingcélra nem lehet felhasználni, ez kevésé izgatja a marketingeseket.

Visszatérve az adatok megadására. Nekem mindig az volt a nézetem, csak olyan adatot adok meg, ami nélkül nem lehet regisztrálni. Régebben ez csak felhasználónév és jelszó volt, de aztán valakinek támadt az a remek ötlete, hogy micsoda dolog névtelenül levelezni az interneten. Azóta az újraoltási bizonyítványunkra is rákérdeznek. Hát tőlem kérdezhetnek. Végigolvasom a beállítási lehetőségeket, és amit csak lehet, letiltok, hogy megjelenjen, felhasználható legyen.

Mindenki jól gondolja meg, milyen adatokat ad meg önmagáról a közösségi oldalakon. Úgy érzem, sokan felelőtlenek, és lelkesen kiírják lakcímüket, telefonszámukat is.  Érdemes végiggondolni, mit árulunk el magunkról, és mit tartunk meg magunknak.