Ismét az adatainkról

Időközben olvastam egy cikket arról, hogy a mai betörőknek tálcán kínálják az emberek a lehetőségeket.

Eddig a személyes adatok megadását, közszemlére tételét taglaltam, de most továbbgondolom a témát.

Tőlem távol áll az, hogy magamról fotókat tegyek fel közösségi oldalakra. Arckép van fent, azért, hogy ha a nevem alapján ismerősnek találnak, megbizonyosodhassanak, az vagyok, akire gondolnak.

Mások fotóit sem szoktam tanulmányozni, főleg, mióta sikerült az iwiw-en kiiktatnom egy csomó értesítést, például azt is, ami arról szólt, ki milyen képeket tett fel újólag. Néha belekukkantottam a képekbe, és csodálkoztam. Rendben van, kép a szülinapi tortával, a család kicsi gyerekeinek mosolyával, ballagás, esküvő.

De miért kell feltenni 50-100 vagy még több képet? Ez a sok kép aranybánya a rossz szándékú embereknek, főleg, ha a pontos címet is mellékelik hozzá, telefonszámmal.  

Ezekre a képekre ugyanis nem az a jellemző, hogy stúdióban készültek. Otthon, a nappaliban, itt állunk, ott állunk, karácsonyfa, húsvéti nyúl, festmény és értékek. Ezek láthatók. A többség persze a személyeket figyeli, de vannak, akik a hátteret. A könyvesszekrényt, a falon lógó festményeket, vázákat, bútorokat. Remekül megismerhető így idegenek lakása.

A fiatalok körében jellemzőek a bulizós képek. Mit mondjak? Ha még csak olyanok lennének, amiken szép ruhában, vastag sminkkel lennének fiatal lányok öregítve, vagy fiúk idétlen vigyorgással.

Nem, gyönyörködhetünk abban is, amikor nem éppen előnyös oldalukat mutatják. Magyarul, a félrészeg vagy tökrészeg fetrengések látványáról van szó. Engem speciel nem érdekelnek, legfeljebb elcsodálkozok rajtuk.

De.

Ami az internetre felkerül, nehezen kerül le onnan. Lehet, hogy holnap leveszik a képet a szereplők, de mi van, ha már addigra többen lementették, és a kép esetleg önálló életre kel?

Egyesek szerint a munkáltatók figyelik a közösségi oldalakat. Ez vagy igaz vagy nem, de inkább úgy igaz, hogy van olyan munkáltató, ahol figyelik. Nos, ezeken a helyeken az illető elvágta magát.

Kinek kell egy olyan munkatárs, aki hétvégeken vágighányja a szórakozóhelyeket, és félpucéran ropja a táncot? Nem ragozom tovább.

A harmadik, amit meg kell gondolni, az a kiírt üzenetek, automata levélválaszok kérdése.

Nyár van, sokan mennek nyaralni. Klassz dolog, ha valaki Honoluluba megy, de nem kéne közhírré tenni. Főleg úgy, hogy "július 10-31 között külföldi utazásom miatt nem vagyok elérhető telefonon sem."

Mi ez, ha nem felhívás keringőre? Lakásunk értékei iránt érdeklődők számára nagyon fontos információ ez.

Hiába tanítják, hogy szedessük ki az újságokat, leveleket, alkalmazzunk automata kapcsolót véletlenszerű lakásvilágításhoz, ha profilunkba bevéssük, ne keress, mert a tengerparton nyaralok, és csak két hét múlva jövök haza.

Nem irigylem azokat, akik minden évben pálmafás déltengeri szigeteken nyaralnak, de bennem is megfogalmazódik, amikor ilyen képeket látok, hogy ejha, van itt mit a kakaóba aprítani. Télen sítúra, szilveszteri, húsvéti, hosszú hétvégi képek rendszeresen feltéve. Máris tippet adtunk.

A képeket el lehet helyezni úgy is képgalériákban, hogy nem láthatja mindenki. Családunknak, barátainknak hozzáférést adunk hozzá, így elkerüljük, hogy túlságosan érdeklődő személyek tájékozódjanak rólunk.

Egyszer olvastam egy jó mondatot: csak olyan dolgot mondj el gyermekednek, amit később nem fordíthat ellened. Ezt alkalmazhatjuk az internetre is. Csak olyan képet, információt adjunk meg magunkról, amit később sem kell megbánnunk.