Indigóvállalkozás

Azokat a vállalkozásokat nevezem indigóvállalkozásoknak, melyek egy az egyben átvesznek másoktól mindent. Na jó, a honlapjuk más.
De a szöveg, a szófordulatok, a témák, a hírlevelek tartalma, sokszor szövege, a témák sorrendje, és még sok egyéb ismerősnek tűnik, ha indigóvállalkozóval találkozok.
Ugyanazt javasolja, ugyanazzal az indokkal, van, hogy még a sztori is ugyanaz.

A másolás jó dolog? Mondhatni az a baj, hogy mi túl kicsi ország vagyunk, és itt mindenki ismer mindenkit! (Persze nem ismer, én is tudom.)
Aki egy témában kutakodik, az megtalál egy csomó oldalt, ami pont az ő kérdésére ad választ.
Elkezdi ezeket olvasni. Egy idő után észreveszi, hogy jaj, már ezt olvastam. Aztán egy másik helyen is ugyanaz a szöveg. Aztán kiderül, sok helyen szóról szóra ugyanaz van.
Így értem a mindenki ismer mindenkit. Ha speciális dologra keresek megoldást, akkor elég kevés honlapot kell végig bogarásznom, így hamar feltűnik, ha ismétlődnek a dolgok.

Az még hagyján, ha egy termék leírása ugyanaz, hiszen azt adhatja a gyártó, kötelező jelleggel használandó szövegként. Még a termékfotó is rendben. De amikor egy magát új ötlettel rendelkezőnek, eredetinek mondó oldalról derül ki, szóról szóra másolt le oldalakat egy másik honlapról, akkor azért felháborodok.
Igaz, nem mindenki veszi észre a másolást, és a másolót nem érdekli az olvasók felháborodása.

Azt kell elhinni, hogy nem lehet mindent lemásolni.
Ha maradok az online vállalkozásoknál, akkor itt főként arról van szó, valamilyen szolgáltatást nyújt, amihez nem kell jelen lenni, vagy valamilyen letölthető anyagot árul.
Most arról nem is beszélek, hogy egy anyag teljes mértékben történő lekoppintása mit is jelent, itt csak néhány egyéb dologról ejtek szót.

A stílus. A stílus maga az ember. Mindenki más, mindenkinek megvan a maga stílusa. Igaz, a neten nem látni, milyen az, akinek az írását olvassuk, de mégis igaz az, hogy ami az egyiknek jól áll, a másiknál már furán hat.

Egy példa, a való életből, ennek az illusztrálására. Egyik kedves kollégám mindig "Kedves fiatal barátom" -mal szólította meg a diákokat. Ő hatvan év körüli, őszes hajú úriember volt abban az időben. Senki sem furcsállta ezt a megszólítást.
Ezt nem mondhatta volna egy nő. Se idősebb, se fiatalabb. Furcsán néztek volna rá, ha kedves fiatal barátomnak nevezi a tanítványokat.

Mindenkinek meg kell találnia az egyéni stílusát, már csak azért is, mert ekkor könnyebb megírni egy anyagot is, és a vevőkkel való kommunikáció során ráismernek, igen, ő az, az ő írását szoktam olvasni.

Aki úgy gondolja, egyszerűbb lemásolni valamit, mint gondolkodni rajta, és a rögös utat végigjárni, annak az is jusson eszébe, előbb-utóbb a vevői megtalálják az "eredetit".

Ez kb. olyan, mint amikor feleléskor valakinek lesúgják az anyagot. Csak bele ne kérdezzen a tanár!
Itt úgy mondhatnám, csak nehogy megkérdezzünk valamit, mert zavarba hozzuk az indigóvállalkozónkat.