2011. január 28., péntek

Még egyszer a hirdetésekről

Néhány napja írtam arról, tegyünk-e ki hirdetéseket oldalunkra.
Most nálam is láthatóak hirdetések, és látszólag ellentmondásba kerültem önmagammal.
Csak látszólag, hiszen azt írtam, a versenytársaimat nem hirdetem.  Valóban nem hirdetek versenytársat, hiszen nem vagyok tárhelyszolgáltató és nem vagyok domain név regisztrátor sem. A hirdetések viszont illenek az oldalam témájához.

Ha a hirdetéseket megvizsgáljuk, látható, hogy alapvetően két fajtájuk van.

Az egyik az, aminek a tartalmát és a feladóját sem tudom kontrollálni, előre megnézni, csak azt tudom, ezen a helyen lesz egy hirdetés. azt, hogy ki és mit fog ott hirdetni, nem tudom.

A másik fajta hirdetést én választom ki.
Nálam ilyen hirdetés van. A GoDaddy a világ egyik legnagyobb regisztrátora, és tárhelyszolgáltatóként sem utolsó. Elemi érdeke, hogy növekedjen ismertsége, előfizetőinek száma. Ezért partnerprogramja révén lehetőséget ad hirdetéseinek elhelyezésére. Fizetni csak akkor fog érte, ha valaki ezen hirdetésekre kattintva vásárol.

Megvallom, nem fűzök vérmes reményeket a hirdetésekhez, de úgy gondoltam, kipróbálom, hogyan lehet elhelyezni, hogyan működik az egész rendszer.

Azt el kell mondanom, hogy ezek a hirdetések engedményes vásárlást tesznek lehetővé a GoDaddy oldalán. Ma, amikor a .com listaára 11.99 $, akkor a 7.49 $-os árat ajánlja a hirdetésre kattintva vásárlónak.

Tehát én tudom, hogy oldalamon egy konkrét cég konkrét ajánlatát helyeztem el. Ez a hirdetés akkor fog megváltozni, ha én helyette másikat teszek ki. Nem úgy működik, mint az AdSense program hirdetései, amikor egy helyet biztosítok a hirdetéseknek, és minden alkalommal másik jelenik meg.

A mai divatnak megfelelően még short URL is kérhető. http://x.co/M1Wc .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése