2011. szeptember 26., hétfő

Akkor most milyen legyen?

Az internetes világ arra is jó, hogy mindenhez hozzá lehet szólni, el lehet mondani a véleményeket, tapasztalatokat.
Az elmúlt hetekben ismét eljött az önéletrajzírások ideje. Sokan először írnak "élesben" önéletrajzot, mások már sokadszorra, sokszor elkeseredetten, reményvesztetten.

Olvasom a cikkeket, amelyekkel segíteni kívánnak azoknak, akik önéletrajzot kénytelenek írni. Egyik ilyen helyen közzétették a "másik oldal" véleményét is. Illetve egy cégvezető véleményét.

Nem tudom, az is lehet igaza van, ő bizonyára úgy érzi. Nekem valahogy eleve furcsának tűnt az egész hozzászólás. Cégvezetőként is gondosan olvassa az illető honlapot, ahonnan tudja, milyen javaslatokkal áll elő a tanácsadó, és ő, mint cégvezető ezeknek a be nem tartását "kéri számon" a pályázókon.
Az önéletrajzok "izgalmasságáról" volt szó az írásban.

Most komolyan: honnan tudja az a szerencsétlen önéletrajzot író ember, hogy akinek elküldi a művet, az inkább a szokványos stílust és formát kedveli, vagy éppen ellenkezőleg, vagány, feltűnő, egyedi megoldásokat vár el a pályázótól.

Éveken át tanították nekünk, hogy az önéletrajz egy tiszta, szellős, átlátható, semmi fölösleges dolgot nem tartalmazó, szenvtelen "leltár" legyen. Akkor most hogyan is van?
Honnan kellene kitalálni, most a racionálisat kéne küldeni, vagy az ömlengőset?

Közben ismét elolvastam ama bizonyos cikk hozzászólásait, melyek száma igencsak megnövekedett.

A végeredmény számomra az, hogy a hozzászólók elmondták  a véleményüket a sablonos vagy milyen legyen az önéletrajz témában, közben meg kiderült, a vita kirobbanását okozó jelentkezés nem is önéletrajz volt. Az illető azt unja ugyanis, hogy email-ben emberek jelzik neki, milyen munkát vállalnának, és egy ilyen jelentkezést bemásolt az olvasóknak. Ez szerintem egy másik tészta. Számomra ez nem állásra jelentkezésnek tűnt, hanem egyszerűen munkát/megbízást keres az illető, vagy felajánlja együttműködését egy másik vállalkozónak.

Az önéletrajzokkal kapcsolatban az az egy biztos, hogy semmi sem biztos!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése