2010. június 16., szerda

Elveszhetnek a levelek?

A címben feltett kérdést gondolom mindenki feltette már magának. Esetleg sikeresen el is hessegette még  a feltételezést is. Ugyan, hogy veszhetnének el, hiszen sok mega-gigabájtnyi méretű fiókokkal rendelkezünk, a szolgáltató meg nagyon dicséri önmagát. Igen, ez mind rendben van, nem is a szolgáltatókat akarom most szidni, tehát ezt a lehetőséget vegyük úgy, valóban elképzelhetetlen.

Akkor hogyan veszhetnének el a leveleim?
Sokkal egyszerűbb  módon.
Nézzünk néhány esetet:

  • Munkahelyünktől kaptunk e-mail címet, és ezt használjuk is. Tegyük fel, fontos, munkával kapcsolatos levelezésre. Bízunk munkahelyünk szervereiben, nem mentjük el a leveleket. Igaz, vannak olyan levelek is, amiket jó lenne eltenni, mert később még fontosak lehetnek. De hát jó helyen van, állásunk biztos, miként a cég is. Azonban egy szép napos délelőtt 9 óra után hívatnak minket, és közlik, hogy köszönik eddigi szolgálatainkat, holnaptól már nem kell befáradnunk dolgozni. A kulcsokat és belépőket most tegyük le az asztalra, elkísér minket egy kolléga, hogy a fiókból összeszedjük személyes dolgainkat, és viszlát. Nos, ekkor sajnos elvesznek leveleink, hiszen a felhasználónevünket is azonnal letiltják. Persze, lehet, hogy a távozás ennél kedélyesebben alakul, a lényeg ugyanaz.

  • Szintén munkahelyi e-mail címünk van, és egy hiba/mulasztás miatt törlődnek a levelek a szerverről. Beleesnek abba a bizonyos fekete lyukba, ahol az eltűnt levelek pihennek örökre. Pá, levelezésünk...

  • Otthoni internet előfizetésünkhöz kapcsolódó e-mail címet használunk. Nem mentjük le a leveleket, hiszen jó helyen vannak, elférnek. Valamilyen okból szolgáltatót váltunk. Pl. elégedetlenek vagyunk, jobb ajánlat van, elköltözünk olyan helyre, ahol másik szolgáltatóval tudunk csak szerződni. Levelezésünk elvész, ha nem gondoskodunk mentéséről időben.

  • Óvatos duhajok vagyunk, és regisztrálunk ingyenes szolgáltatónál is e-mail címet. Jó nagy tárhely tartozik hozzá, ki is nevet, ha a kukából töröljük a szemetet, merthogy minek azt... Életünk úgy alakul, hogy valamilyen oknál fogva nem tudunk belépni postafiókunkba. Néhány hónappal később megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy már nem is tudunk belépni. Rémülten és dühösen keressük az okot, míg ki nem derül, hogy mondjuk 3 hónapi "tétlenség" után a postafiókok automatikusan törlődnek. Vagy nem törlődnek végleg, csak éppen az összes addigi levél tűnik el belőle visszahozhatatlanul.
Ezek a példák tehát nem arról szólnak, hogy valaki rosszindulatúan törölte levelezésünket, vagy saját ügyetlenségünknek köszönhetően sikeresen eltüntettük őket.

Mit tehetünk? Tehetünk egyáltalán valamit?

A fontos leveleket mentsük el gépünkre, a nagyon fontosakat esetleg nyomtassuk is ki. sik módszer az, hogy regisztrálunk olyan e-mail címet, amit nem használunk levelezésre, csak arra, hogy saját magunknak a fontos leveleket továbbküldjük. Szerencsés, ha ez a cím egy másik szolgáltatónál van, mint az, ahonnan küldjük a leveleket. Az sem árt, ha a ritkán használt postafiókokba rendszeresen belépünk, akkor is, ha nincs új levelünk.
Ha nem webes felületen levelezünk, hanem letöltjük valamilyen programmal gépünkre, figyeljünk arra is, hogy van-e olyan követelmény a szolgáltatónál, hogy mondjuk havonta egyszer mindenképpen webes felületen kell belépni a rendszerbe. Nehogy ennek elmulasztása okozza postafiókunk törlését, ami persze ebben az esetben nem jelenti a levelek elvesztését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése