Vállalkozás és hobbi

Tudom, hogy szavam pusztába kiáltott szó, de mégis el kell mondanom.

Ma már számtalan helyen lehet eladni megunt, kinőtt, régi vagy új holmijainkat. Több tematikus oldal is létezik, például olyanok is, ahol saját készítésű tárgyakat lehet árulni.
Ez utóbbiakhoz néhány gondolat.

A főoldalra kikerült válogatást nézegetem. Mert jó megnézni, hiszen az összes kategória összes termékét az ember nem nézi végig. Tehát jó, mert szép dolgokat látok.

Az árak is ott vannak. Az árkérdés amúgy is gyengém, mert én is vállalkozó vagyok, akitől elvárnak egy minimális jövedelmet, amit nem könnyű összeszedni hónapról-hónapra.

Ezek után mit látok? Olyan kézműves termékek, amiket, ha valaki villámkezű, és sorozatban gyártja azt a bizonyos valamit, akkor is legalább fél órát foglalkozik az elkészítésével, 300 Ft-ba kerülnek.
Már egyszer levezettem, hogy ezért a 300 Ft-ért mi mindent csinál az ember, most csak azt jelzem, ebben az anyagár is benne van. Ha az anyag, amit az elkészítéshez használt, 10 forintnyi, akkor azt kell mondanom, 290 Ft-ért dolgozott a készítő, mínusz a feltöltési díj és jutalék. Vagyis aprópénzre váltotta a munkaerejét.

Ez, mondhatjuk, legyen az ő problémája. De sajnos nem az.
Mert lehet, hogy a készítő amúgy dolgozik valahol, és ezeket a kézműves tárgyakat csak hobbiból csinálgatja. Neki minden fillér talált pénznek tűnik.
Az is lehet persze, hogy már régen munkanélküli, és örül annak, ha 200 forintot tud keresni. A kettő között meg akármi előfordulhat.

Miért nem csak az ő problémája ez?

Mert ezeken a portálokon sok vállalkozóként dolgozó kézműves is árulja portékáit, és vannak olyanok is, akik szintén adószámmal, de kicsit mégis más módon mint a vállalkozó.

Ahogy írtam, a vállalkozónak minden hónapban fizetnie kell. Ha középiskolai végzettséget igénylőnek tűnik a tevékenysége, havi 94 ezer forint után kell megfizetnie a járulékokat. Kerekítek, rászámolok, és az egyszerűség kedvéért azt mondom, 150 ezernek havonta be kell jönnie, a minimális dolgokhoz.
Lehet, demagóg dumának tűnik, de számoljuk ki, ez naponta mennyi árbevétel és hány 300 ft-os tételből lehetne megtenni.
150 ezer osztva 30 nappal, az 5 ezer forint. 5000 : 300 az kerekítve 17.
Ennyit kéne eladni egy napi árbevételhez. Igen, tudom, nem ennyiért adja, és foglalkozzon más tevékenységgel.

Úgy tűnik, valóban igyekeznek a vállalkozó árusok egy árszintet tartani, olyat, amit még elfogadnak, vagyis amiért még megveszik a termékeket. A végtelenségig viszont nem mehetnek lefelé az áraik.
Azt senki sem várhatja el, hogy azért végezzen más munkákat is, hogy az ilyen termékeken keletkezett veszteségét pótolja.

Az a baj, hogy aki hobbiból, zsebpénzt akar keresni, sőt még azt sem, csak úgy van vele, hogy az anyag ára jöjjön be, és akkor ingyen éltem a hobbimnak, nos, ő nem törődik senki mással.
Nem is érti a problémát.
A magyar valóságot pedig ismerjük. Ha két közel hasonló közül lehet választani, akkor a vásárlók nagy része egyből az olcsóbbért fog nyúlni. Lehet, nem olyan szép, nem olyan kidolgozott, de olcsó.
Amíg nyugaton a kézzel készített tárgyak reneszánszukat élik, és nagy pénzeket fizetnek értük, addig nálunk az a gyakorlat, hogy a kínai dolgok áraival kell versenyezniük. Elég nehéz egy 100 Ft-os bármivel árban versenyre kelni.

Mit akartam ezzel mondani?
Azt, hogy nagyon jó lenne, ha a hobbi árusok nem vinnék le oda az árakat, ahonnan feltekintve a béka hátsója az Ararát hegyének tűnik.