2010. október 15., péntek

Prezentáció

Sokak számára eléggé ijesztően hangzik ez a szó, míg mások nagyon kedvelik. Mondhatnánk számítógépes előadást, bemutatót is, de a prezentáció tudományosabban hangzik, és kevesebben értik, miről is beszélünk. :-)

Tehát miről is van szó?
Valahol, valakiknek valamilyen témában előadást, beszámolót, ismertetést kell tartanunk. Ehhez remekül használható a prezentáció. Megírjuk az előadás Vázlatát!!!! a számítógépen, megformázzuk, majd a megfelelő időben és helyen levetítjük. Nagy sikert érhetünk el egy ilyen bemutatóval. Van, ahol már régóta alapvető követelmény, hogy ilymódon tájékoztassák a vezetőket az eredményekről.

Sajnos sokan nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá egy prezentáció elkészítéséhez, és tudom, hogy azt a módszert használják, hogy egy valaki által valamikor elkészített prezentációt megnyitva, annak szövegét szorgalmasan lecserélik. Soha, semmilyen ikonra nem mernek kattintani, ahogy elkészült a prezentáció, úgy is fog meghalni az idők végezetével...

A prezentációnak a mondanivaló vázlatát kell tartalmaznia. Igen, azt. Nem a teljes leírandó, megtanulandó tananyagot. Bármily meglepő, ezt a tanárok is tudják, és szeretnének kellemes, szellős prezentációkat készíteni, de akkor legalább ötször üvölthetik el azt, amit szeretnének, ha diákjaik leírnának. Így persze a diák azt mondja, minek menjek órára, amikor a h. tanár csak levetít és felolvas egy prezentációt. Azért teszi a tanár ezt, mert a diák lusta/nincs pénze/nincs motivációja megvenni a tankönyvet, esetleg nincs is tankönyv. Így viszont minden ott van, le kell másolni. Ez van.

Tehát a prezentáció egy szépen megformázott vázlat, amelyet feltuningolunk képekkel, diagramokkal.
Azért nem szabad minden lehetőséget kihasználni, mert pl. lehet internetről is vetíteni videót, de ha kiderül, előadásunk helyén nincs internet, bizony beégünk.
A kis filmecskék, kis méretű ablakban megjelenve nem éppen a jól látható kategóriáját képezik, ki kell próbálni, hogy a szoba túlsó feléből mit látunk belőle. És akkor még nem is mondtam nagyot, hiszen egy több száz fős terem végében is ülnek.

Figyelni kell a betűk méretére is. Nem 12-14-es mérettel írunk, hanem legalább 22-24 pontossal. Hiszen messziről kell elolvasni. Kontrasztos legyen a háttér és a betű, de bizonyos kombinációkat kerüljünk. Pl. a piros háttér fehér betűvel eléggé szemrontó. Sárga hátteret is kerüljük.
Ha csak egy egyszerű alkalomról van szó, akár a fehér háttér fekete betűnél is maradhatunk. Vannak olyan egyszerűbb sablonok, amelyekkel elérhető az olvashatóság. Sokszor sajnos a szép, díszes sablonoknál a szöveg rosszabbul olvasható.

Nem kell egy prezentáción bemutatni az összes lehetőséget, amivel már megismerkedtünk a formázás területén. Hagyjunk valami érdekeset legközelebbre is. Annyi dolgot beállíthatunk, változtathatunk, annyiféle díszítési mód van, hogy egyszerre semmi esetre se tuszkoljuk bele a prezentációba.
Hiszen a nagyon feltűnő, díszes, csillogó-villogó prezetnáció elvonja a figyelmet a mondanivalóról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése